Amikor a régészből is kishíján „múmia” lesz
A közelmúltban – igen hosszú idő után végre újra ásatásra vonulhattunk ki a szarvasi határba. Már önmagában ennek is örültünk, hiszen ez volt az idei első jelentősebb terepi felkészülést igénylő munkánk. A műveletre Káka és Csabacsűd közelében, egy jelentős régészeti lelőhelyet átszelő lineár öntözőcsatorna építése miatt került sor.
Eredetileg régészeti megfigyelésre készültünk, ami a szakma nyelvén nagyjából azt jelenti: a földmunkát követve figyeljük, mit rejt a föld, és ha előkerül valami érdekes, akkor kezdődhet az igazi történet.
És előkerült...
A humuszolás során sírfoltok és egy komplett Árpád-kori árokrendszer részletei rajzolódtak ki. Innentől már nem lehetett egyszerűen megveregetni a föld vállát, hogy "köszönjük, ennyi elég is lesz", hanem haladéktalanul megkezdődött a feltárás. Aztán persze nagyon hamar kiderült, hogy a régészetnek is megvan a maga wellnessprogramja: a talaj betonkeményre száradt, a nap úgy sütött, mintha személyes ügye lett volna velünk, a szüntelenül kavargó por pedig észrevétlenül betelepedett az ember minden olyan testrészébe, amelyet még nem sikerült letakarnia. Estére nagyjából mindenki úgy festett, mint egy vályogvető munkás, csak valamivel több szerszámos láda volt a hóna alatt...
A terepen ekkor már nemcsak a hőség jelentett kihívást. A szükségesnél kevesebb munkaerővel, szoros határidővel és olyan talajjal dolgoztunk, amely láthatóan nem kívánta megkönnyíteni a munkánkat. A föld, mint a szikla, a nap könyörtelen, a munkagépek pedig gondoskodtak róla, hogy a régészeti dokumentáció mellett a tüdőnk is kapjon némi történeti anyagot.
A feltárás során elsősorban az igen összetett árokrendszer kibontása és dokumentálása adta a munka gerincét. A föld azonban tartogatott néhány olyan pillanatot is, amiért a régész hajlandó még a 38 fokot is megbocsátani. Előkerült egy őskori gyermek vázas temetkezése, amely egy több ezer éve élt ember történetébe engedett betekintést. Az egyik árok pedig egy elkallódott középkori pecsétgyűrűt rejtett. Egy apró tárgy, mely valaha egy ember kezén volt. Valakié, aki évszázadokkal ezelőtt itt járt, dolgozott, aztán eltűnt a történelem homályában, a gyűrűje pedig a földben maradt. Mi pedig most újra megtaláltuk...
A terepi munkát a szoros határidő ellenére sikerült időben befejeznünk. A történet azonban számunkra még nem ért véget: jelenleg a jóval kevesebb izgalmat ígérő ásatási dokumentáció elkészítése és a leletanyag feldolgozása zajlik.
A régészeti ásatás kívülről nézve talán egyszerűnek tűnik: emberek ásnak egy gödörben, aztán találnak valami régi dolgot. Belülről nézve inkább úgy fest, hogy az ember negyven fokban milliméterről-milliméterre haladva próbálja meg rávenni a földet, hogy árulja el, mit tud mesélni a múltról. Néha pedig a föld enged a kérésnek, és ilyenkor már megéri talpig porosnak lenni…
Az ásatás szakmai lebonyolítója a Tessedik Sámuel Múzeum, a feltárást Imre Mihályné régész vezette, kinek munkáját Szrnka Attila régésztechnikus segítette. Köszönetet mondunk a múzeumi csapat tagjainak, akik mindvégig kitartottak és hősiesen küzdöttek az elemekkel: Antal Béla, Baksáné Bacsu Anita, Czesznak Zsolt, Lizon János, Molnár Zoltán. Köszönet illeti önkéntes segítőinket Kelemen Gábort és Csányi Zoltánt, akik szabadidejüket feláldozva azonnal ásót és lapátot ragadtak, valamint Koszkócsák Dzsenifert, aki diákmunkásként a legkitartóbb volt.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a kivitelező Körös-Aqua Kft. korrekt, segítőkész hozzáállását!