„Az élet maga szép. Nem lehet megfizetni azt, amit átéltél.” – Kepenyes Pál

Péntek délután megnyílt múzeumunk idei első időszaki kiállítása, melyen egy olyan világhírű művész alkotásai tekinthetők meg, aki nemcsak a művészetnek adott sokat, de az emberek lelkének is.
A következő hetekben Kepenyes Pál Kossuth-díjas szobrász- és ötvösművész lenyűgöző alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők múzeumunkban. 🥳
🥂A megnyitóról hoztunk egy szöveges összefoglalót is, amivel remélhetőleg kicsit át tudjuk adni azt az ünnepélyes hangulatot, ami a múzeum nagytermét belengte.
Szarka József, a múzeum mb. igazgatója felkérte Hodálik Pált, Szarvas város polgármesterét, hogy köszöntse a megjelenteket. A szót Horváthné dr. Kepenyes Edit, Szarvas város jegyzője vette át, aki a művész leszármazottjaként személyes történeteken keresztül emlékezett vissza Kepenyes Pálra. Beszédében kiemelte, bízik benne, hogy a nézőközönség megérti a művész által közvetített üzenetet, átérzik a világát, s talán felfedeznek a kiállított alkotásokban olyan vonásokat, melyek a közölünk indult művészre jellemzőek.
🎥 A kiállításon magát Kepenyes Pált is megidézték egy filmrészlet segítségével, melyben életéről és művészi hitvallásáról beszélt.
Ezt követően a kiállítás kurátora, Rátkai Erzsébet beszédében az alkotó zsenialitását méltatta, aki elhivatottságával a szobrászatot formailag és tartalmilag is megújította. Kiemelte, hogy Kepenyes Pál mindent tudott az emberekről, az ember történetéről, mindarról, ami a világban megeshet, s ezt a tudást alkotásain keresztül nemcsak mélységekig érintette, de még játékosan is tárta elénk. A kurátor szerint a művész az utolsó pillanatig adott. Az ember, aki a halál küszöbéről tovább tudott lépni, és aztán nemcsak a művészetnek, a szakmának adott valami újat, hanem az emberiségnek is.
🎶Az est színvonalát Körösparti Ágnes és Budai Barbara zenei előadása színesítette. (előadásukból részlet a képek között megtekinthető)
🙏A megnyitó zárásaként Szarka József köszönetet mondott mindazoknak, akik a megnyitó lebonyolításában közreműködtek, köztük a Kondorosi Csárdának az ünnepi vendéglátásért, továbbá a Petőfi Kulturális Programnak és a Legendák Földje Alapítványnak is, hogy ez a rendkívüli tárlat a Tessedik Sámuel Múzeumba kerülhetett.
✨Köszönjük mindenkinek, aki megjelenésével megtisztelte kiállításunk megnyitóját. Aki pedig esetleg lemarad róla, a tárlatot a következő hetekben még megtekintheti.
🗓️A kiállítás megtekinthető: 2026. január 9. – február 1.
🎰Belépő: 500 Ft-os időszaki belépőjeggyel látogatható
