Csontok, téglák, napraforgók és egy elveszettnek hitt templomhely...

Egy új régészeti lelőhely felfedezése többnyire jóval prózaibb annál, mint ahogyan a könyvek alapján képzelhetnénk. Ritkán akad olyan pillanat, amikor a régész egyetlen mozdulattal félresöpri a földet, és ott találja maga előtt a múlt kézzelfogható nyomait. 

A Békésszentandrás környéki Árpád-kori templomhely története is jóval korábban, 2022-ben kezdődött. Persze akkor még nem tudtuk, hogy templomhelyről van szó. Az ilyesmi általában nem úgy történik, hogy az ember kimegy a határba, és a föld egyszer csak közli vele: "Jó napot kívánok, én itt egy középkori templom vagyok. "Egy helybéli lakos hívta fel a figyelmünket a település határában végzett feltárás idején egy közeli területre. Elmondása szerint feltűnően sok téglatörmelék és emberi csontdarab sűrűsödik egy bizonyos helyen. 

Ez már olyan információ volt, amire egy régész igencsak felkapja a fejét. Néhány nap múlva pár kollégával meglátogattuk a helyszínt. A napraforgót éppen learatták, a föld felszínét pedig száraz növényi törmelék borította. Aki már látott ilyet, pontosan tudja, hogy a napraforgószár fehér, szivacsos belseje milyen meglepően hasonlít a csontdarabokra. Az ember ilyenkor megtanulja, hogy a természetnek is van humorérzéke... 

Néhány téglatöredéket azért összegyűjtöttünk, aztán a részletesebb terepbejárást későbbre halasztottuk. A lelőhely pedig maradt a fejünkben, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Aztán eltelt egy év.Akkorra azonban már egészen más miatt lett érdekes a helyszín. A környéken járva egyszer csak észrevettük, hogy hatalmas napelempark épül közvetlenül a lelőhely mellett. A napelem bár modern találmány, a régészeti lelőhely viszont nemigen szereti, ha munkagépekkel sertepertélnek körülötte.

 Kelemen Gábor, a múzeum önkéntes kutatója, ekkor elővette a régi légifotókat, átnézte a rendelkezésre álló műholdképeket, és a korábbi évek felvételeit összevetve több képen is egy szabályos, kör alakú anomáliára lett figyelmes. A gyanú egyre erősebb lett: talán egy egykori templom körárkának nyomát látjuk?
Hamarosan újabb terepbejárás következett. Ezúttal már a múzeum két régésze, régésztechnikusa és civil önkéntesei vonultak ki a helyszínre. És persze egy drón is előkerült a csomagtartóból. A drón ma már nagyjából olyan a régésznek, mint régen a jó bakancs: ha nincs, hiányzik. Ha van, akkor meg kiderül, hogy azért azzal sem lesz minden olyan egyszerű. Viszont a magasból most valóban megmutatta magát, amit kerestünk. A zöldellő kultúrnövényben szépen kirajzolódott a korábbi légifelvételeken azonosított körárok sziluettje. Ekkor már erősen valószínűnek tűnt, hogy nem egy különösen szabályos mezőgazdasági művelési nyomot, ufók által rajzolt gabonakört vagy egy traktor gazdájának geometriai performanszát látjuk viszont a felvételeken. A templomhely gyanúja egyre megalapozottabb lett. 

Sajnos a művelés alatt álló terület miatt még hónapokat kellett várni arra, hogy a fémdetektoros kutatást is megfelelő körülmények között elvégezhessük. Amikor végre sor kerülhetett rá, a felszíni megfigyelések is egyre határozottabb képet rajzoltak ki. A körárok közvetlen környezetében nagy koncentrációban mutatkozott pelyvás téglatörmelék, Árpád-kori kerámiatöredék és embercsont. Ezek együtt már valóban egy középkori templomhely felfedezésének lehetőségét erősítették. 

Aztán hamarosan a fémdetektor is megszólalt. Nem is egyszer, több tucatszor. 

Végül a legkülönfélébb fémhulladékok kíséretében összesen 13 darab, jó megtartású, 12–13. századra keltezhető ezüstdénár került elő a lelőhelyről. És itt lett igazán érdekes a történet. Mindez ugyanis már nem csak egyszerűen egy lehetséges templomhely azonosításáról szól. A leletanyag olyan történeti folyamatokra is felhívhatja a figyelmet, amelyeknek a nyomai a környék más lelőhelyein eddig jóval kevésbé voltak érzékelhetők. A korábbi évek Szarvas környéki fémdetektoros kutatásai alapján feltűnő módon kevés a tatárjárást követő, késő Árpád-kori éremanyag. Ez a hiány önmagában természetesen nem bizonyítja a térség elnéptelenedését, de igencsak összhangban állhat azokkal a demográfiai és gazdasági változásokkal, amelyeket a 13. század közepi kegyetlen pusztítás idézett elő. 

Ehhez képest ezen a lelőhelyen rövid idő alatt tizenhárom, a 12–13. századra keltezhető ezüstpénz került elő. A kutatást ezért kiterjesztettük az alig pár száz méterre fekvő másik ismert lelőhelyre is. Innen szintén több 13. századi szlavón dénár került elő. 

És itt már kezdett kirajzolódni egy kép. A korabeli források szerint IV. (Kun) László király több alkalommal is Szarvashalomról keltezett oklevelet. 1284-ben, 1285-ben és 1290-ben is találunk ilyen adatot, a helynév pedig a mai Szarvassal azonosítható. Ez önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy a király közvetlenül a most vizsgált lelőhelyen tartózkodott, és azt sem, hogy a környékbeli régészeti leletek hozzá vagy udvarához kapcsolhatók. A régészetben az ilyen kapcsolatokat nem árt óvatosan kezelni. Egyetlen leletből sem lehet történelmet írni. Sőt talán tizenhárom érméből sem.
De ha a szóban forgó pénzek, a lelőhelyek térbeli elhelyezkedése és az írott források egyaránt a 13. század második felének mozgalmasabb történeti viszonyaira irányítják a figyelmet, akkor már van miről gondolkodni.

A történelem ritkán várja meg, hogy szépen, lassan egy ásatási négyzethálóban keressük meg a hiányzó láncszemeket. Előfordul, hogy ott van egy földdarab szélén, egy régi légifotón, fél maréknyi ezüstdénárban, néhány szórványleletben. Meg persze a száraz napraforgószárban, amit elsőre az ember leginkább csontnak néz.
Aztán kiderül, hogy a napraforgó csak félre akarta vezetni a kutatást. 

A templom viszont tényleg ott volt, ahol sejtettük, és ismét egy újabb eddig ismeretlen lelőhellyel lettünk gazdagabbak…