Középkori liliomos arany gyűrű Szarvason – római éremkincs és Árpád-kori leletek egy helyen?

A föld gyakran kivár, nem mindig siet felfedni a történeteit. Évszázadokon át őrzi a titkait, majd, amikor elérkezett az idő, egészen váratlan kombinációban tárja fel őket.

Valami hasonló történt Szarvas határában is, ahol a Tessedik Sámuel Múzeum fémdetektoros önkéntese, Kelemen Gábor egy olyan leletegyüttes közelében dolgozott, amely első ránézésre is izgalmasnak ígérkezett. A történet azonban nem egyetlen pillanat műve, hanem egy több éve zajló, türelmes kutatás eredménye. A 4. századi római bronzérmekből álló kincsleletet ugyanis még 2021-ben fedezték fel a múzeum önkéntesei, és azóta minden évben, a mezőgazdasági munkák után újra alaposan átvizsgálják a területet. A föld pedig nem fogy ki a meglepetésekből, az éremkincs darabszáma évről évre újabb példányokkal gyarapodik.

A jelenlegi állás szerint 246 darab, a Kr. u. 4. századból származó római bronzérme került már elő innen, ami önmagában is jelentős lelet. Az ilyen éremkincsek általában nem békés időszakokhoz kötődnek. Valaki valamikor elrejtette őket, valószínűleg abban a reményben, hogy később visszatér értük. A kor történeti hátterét ismerve nem nehéz elképzelni a helyzetet: a késő római provinciák világát ekkoriban egyre erősebben érintették a keleti irányból érkező népmozgások, köztük a hun betörések, amelyek sokakat késztethettek arra, hogy gyors döntéseket hozzanak és elrejtsék értékeiket.

A történet azonban itt nem ér véget. Ugyanezen a területen, közvetlenül az éremkincs közelében két egészen más korszakból származó ezüstérme is felbukkant. Az egyik I. András (1046–1060), a másik pedig I. (Szent) László (1077–1095) idejéből való. A lelőhely azonban itt sem "állt meg az időben". A korábbi kutatások során egy aranyozott díszítésű gepida fibula is előkerült, amely a népvándorlás korának egy újabb rétegét képviseli, valamint több bronzból készült, háromélű szkíta nyílhegyet is jeleztek a műszerek. És ha mindez még nem lenne elég, az önkéntes kutató ugyanitt talált idén egy 10–11. századi, ún. "Kijevi Rusz" típusú nyéltámaszos, viking stílusú díszes bronzból készített balta amulettet is.
Ezek a leletek együtt már nem pusztán véletlen egybeesések sorozatát mutatják, hanem egy helyszín hosszú és összetett történetét. Az egykori, mára már kiszáradt folyómeder magaspartja láthatóan évszázadokon keresztül vonzó hely volt különböző népcsoportok számára. Lakóhelyként, átkelőként vagy stratégiai pontként egyaránt szerepet játszhatott, s végül minden korszak egy kicsit hozzátett a maga történetéhez.

És ekkor került elő az a tárgy, amely végül igazán különlegessé tette az idei kutatást, ami nem más, mint egy arany gyűrű.

Első pillantásra a gyűrű nem tűnik hivalkodónak. Nem díszítik drágakövek, formája visszafogott, szinte puritán. Bár az ékszer a földművelési munkálatok miatt kissé deformálódott, a fején azonban egy vésett motívum látható, mely a középkori Európában jól ismert szimbólum: a liliom, vagy más néven fleur-de-lis. Ez a háromosztatú, stilizált növényi forma később királyi jelképpé válik, de a története jóval korábban kezdődik. A gyűrű részletesebb vizsgálata során több fontos megfigyelés is született. A vésett minta már nem csupán egy általános növényi díszítés, hanem egyértelműen felismerhető liliomforma. Ez azért lényeges, mert a 10–11. századi tárgyakon a hasonló motívumok még inkább absztraktak, nehezen azonosíthatók. Itt viszont már egy tudatos, jól körvonalazható jelképről beszélhetünk.
A kivitelezés ugyanakkor nem udvari szintű, inkább egy helyi mester munkájára utal, ami azt sugallja, hogy a motívum ekkorra már szélesebb körben is elterjedt.

A forma és a díszítés alapján a gyűrű legvalószínűbb keltezése a 13. század vége és a 14. század eleje közé tehető. Ez az az időszak, amikor a liliom már nem csupán díszítőelem, hanem egyre inkább szimbolikus jelentéssel is bír, és a Kárpát-medencében is megjelenik, részben nyugati hatások révén.

És éppen itt válik igazán érdekessé a lelőhely. Egy 4. századi római éremkincs, két 11. századi magyar királyi veret, népvándorlás kori és még korábbi leletek, valamint egy feltehetően 13–14. századi gyűrű kerül elő egymás közvetlen közeléből. Ez nem egyetlen esemény lenyomata, hanem inkább egy helyszín hosszú élettörténetének töredéke.

Ugyanaz a földdarab különböző korok embereinek is fontos lehetett, akár lakóhelyként, akár útvonal részeként, akár olyan pontként, ahol érdemes volt valamit elrejteni, vagy éppen elveszíteni…

A fémdetektoros terepkutatás egyik legizgalmasabb része éppen ez a rétegzettség. A tárgyak nem mindig "illenek össze" első pillantásra, de együtt mégis egy sokkal gazdagabb történetet mesélnek el. Olyan ez, mint amikor valaki egy könyvespolcon egymás mellé tesz egy római történelmi művet, egy középkori krónikát és egy modern regényt. Elsőre furcsa, de ha belegondolunk, mind ugyanannak a történetnek a különböző fejezetei. A most előkerült gyűrű tudományos értéke éppen abban rejlik, hogy egy átmeneti korszakot képvisel. Nem tartozik már a korai Árpád-kor világához, de még nem teljesen a késő középkor kiforrott stílusát mutatja. Egy olyan időszak lenyomata, amikor új szimbólumok jelennek meg, és lassan beépülnek a mindennapi tárgykultúrába.

És miért került pont ide? Erre a kérdésre egyelőre nincs biztos válasz. Lehetett elvesztett személyes tárgy, lehetett szándékosan elrejtett érték, és az is egyértelművé vált, hogy a helyszín hosszú időn keresztül újra és újra használatban volt. A föld pedig nem árul el mindent egyszerre…
Egy dolgot azonban biztosan kijelenthetünk: amikor egy ilyen lelet előkerül, nemcsak egy tárgy bukkan a felszínre, hanem egy tanulságos történet is. És néha ez a történet több száz, vagy ezer évet ível át, és egymástól látszólag független korszakokat köt össze néhány maroknyi földben…

Ezért, ha legközelebb egy szántóföld mellett haladunk el, talán érdemes egy pillanatra arra gondolni, hogy a lábunk alatt nemcsak talaj van, hanem idő is. És néha elég egy jó szem, elhivatottság és egy kis szerencse ahhoz, hogy a föld újra megszólaljon és mesélni kezdjen nekünk…